
Látnivalók Ahogy az valamennyi horvát tengerparti településre igaz, úgy Makarska is kiemelkedő szépségű természeti adottságokkal bír, és a tenger, a Biokovo-hegy vonulatai, illetve a környező vidék képe is feledhetetlenné teszik az ideutazók pihenését. Emellett természetesen a városban is találhatunk megtekintésre érdemes látnivalókat, amennyiben kicsit tartalmasabb, a hely alaposabb megismerésével is szeretnénk eltölteni a nyaralást.
FŐTÉR
A város főterén elsőként a XVIII. század második felében felépített Szent Márk Székesegyház érdemel figyelmet és vonzza magára a turisták tekintetét. A dómot eredetileg a jelenlegi méreteihez képest nagyobbra tervezték, de végül a mai állapotában készült el és maradt az elmúlt évszázadok során s mára gyakorlatilag Makarska jelképévé vált.
Az épület mellett egy, a székesegyházzal egykorú velencei ivókutat is megtekinthet az érdeklődő, de szintén a főtéren látható egy híres horvát író és szerzetes (Andrija Kacic-Miosic) emlékére állított szobor is.
Főtér (Foto: Frosted Peppercorn, Flickr)
VÁROSI MÚZEUM
A Makarska óvárosában található múzeumban a város és a régió történelméhez, környezetéhez és szokásaihoz kapcsolódó kiállítás tekinthető meg. Az óvárosban több palota is épült, közülük különösen az Ivanisevic, illetve a Tonolli palota érdemelnek említést, s ez utóbbi barokk épületében kapott helyet a múzeum is.
MALAKOLÓGIAI MÚZEUM
A múzeumot, ahol a puhatestűeknek közel 3000 faját ismerhetjük meg, 1963-ban alapították és az Engesztelő Szűz Mária ferences – rendi kolostorban kapott helyet. A kagylók és csigák között nem csak a Horvátországban fellelhető példányokat láthatjuk, hanem a világ más tájairól származó élőlényekkel is megismerkedhetünk.
De a kiállításon kívül az épületet is érdemes alaposabban megnézni, hiszen a kolostor a XVI. században épült és bár a történelem során számos alkalommal szenvedett sérüléseket, minden alkalommal újraépítették, így ma is az eredetihez hasonló állapotban van.
Csiga (Foto: davduf, Flickr)
VEPRIC
A XX. század első éveiben alapított szentély tulajdonképpen egy természetes barlang, amely kedvelt zarándokhely, így környezete is folyamatosan ennek megfelelően változik.
SZENT PÉTER – FÉLSZIGET
Makarska déli részén elterülő Szent Péter félszigeten található a Szent Péter templom, amely a XIV. században (bár vannak olyan források is, melyek szerint a IX. században) épült, majd a XVII. században újjáépítették barokk stílusban, de az 1962-es nagy földrengés igen súlyos károkat okozott az épületben, így ismét újraépítették. A félsziget tengerbe nyúló végén egy 1884-ben épült világítótornyocska helyezkedik el, ez fogadja az öbölbe érkező hajókat.
Világítótorony a Szent Péter - félszigeten (Foto: Frosted Peppercorn, Flickr)
BIOKOVO-HEGY
1762 méteres magasságával a Biokovo-hegy Horvátország legmagasabb hegye, amely változékony éghajlatának köszönhetően (amelynek oka, hogy a mediterrán és a kontinentális klíma egyszerre uralja a hegyvidék időjárását) rendkívül változatos növény- és állatvilággal rendelkezik. Ráadásul nem csak maga a Biokovo nyújt nagyon szép látványt, de a hegyről lenézve gyönyörű kilátás tárul a szemünk elé, beláthatjuk Makarskát, sőt a környező településekre is kitűnő rálátást enged a hegy legmagasabb pontja, a Sveti Jure csúcs. Emellett természetesen páratlan szépségű az elénk táruló Adriai-tenger, annak kristálytiszta vize és a szigetek, de tiszta időben akár 200 – 300 kilométeres távolságba is el lehet látni. A hegycsúcsra legegyszerűbben autóval lehet feljutni, ennek hiányában busszal is elindulhatunk, csak jóval hosszabb ideig fog tartani. Aki pedig valódi mozgásra vágyik, az biciklivel vagy gyalog is nekivághat a túrának, azonban előtte ételt és italt is csomagoljon és a ruházatot is érdemes átgondolni, mivel igen gyorsan változhat az időjárás és pillanatok alatt elérhet minket egy zápor, vagy zivatar.
Biokovo-hegy (Foto: thelehegarets, Flickr)
A Biokovo-hegyen felfedezhetünk több száz éves településeket, régi épületeket, kis erődítményeket, de szintén a hegyen terül el a Kotisina botanikus kert, amit nem szabad kihagyniuk a természet iránt érdeklődő látogatóknak, hiszen számos honos növényfajt ismerhetünk meg, ha rászánunk egy kis időt.
Aki nem fél egy kicsit hosszabb túrákat tenni, az a felsorolt látnivalókon kívül még bizonyosan számos érdekes és felfedezésre váró helyszínt talál a környéken, ahol nem csak a természet közelsége ejti rabul az embert, de a városok mindegyikében megtalálható jellegzetes kis utcácskák és terek is felejthetetlenné teszik a pihenést.